Az amsterdami kiruccanás keretében sikerült szert tennem több kiló tulipán krókusz hagymára és 3 tő eperre. Minden kertész szakirodalomnak ellentmondva, ezek ma elültetésre kerültek szép magyarosan mondva.

A wizzair hihetetlen akcióján felbúzdulva jövő hétvégére megleptem magam egy hazaúttal:))

Ennek okán összeírtam ki mikor jön idén tavasszal:

Március 15-18: Noi és Szilvia

Március 24 - 26: én haza

Április 12 - 15: Eszti és Gábor

Április 27 - Május 2: Joséval Bp

Május 8 - május 10: Anya (meló)

No még valaki??:)

Szerző: ZsigaBrusszel  2012.03.12. 20:47 Szólj hozzá!

Hu jó régen nem írtam már ide, s meg is kaptam érte a feddéseket. Jogos:) De nyilván a kezdeti izgalmak után szép lassan itt is beálltak azért a szürkébb hétköznapok, amikről nem tudtam mit írni, nem jött az ihlet:) Illetve szerencsére sokan voltak látogatóban is, meg én is voltam otthon, így azt gondoltam kevés újat tudnék itt mesélni.

Arra nyilván kísérletet sem teszek, hogy összefoglaljam az elmúlt két hónap eseményeit, ez a bejegyzés most inkább amolyan helyzetjelentés.

Sokan a facebookon láttátok a képeket, de egy hete még itt is marha nagy hó volt, s kemény hidegek is, volt minusz 15 fok is, ami itt tényleg szokatlan. Egészen annyira, hogy az internetszolgáltató teljesen természetesnek vette, hogy a hidegre hivatkozva nem szolgáltat:) Azaz nagyjából az volt az ügyfélszolgálat reakciója, hogy addig tologatta a karbantartó kiérkezését, amíg nem enyhült, és így csodák csodájára visszatért a kapcsolat. Hihetetlen azért ez itt a művelt nyugaton... Na de most van, s egyelőre nem úgy tűnik, hogy megint minuszok jönnének, így reméljük lesz is. Hétfőn volt az "éghajlatváltozás" egy nap alatt akkor sokat melegedett, s gyakorlatilag keddre elolvadt minden hó. Épp most jöttem egy kollégámtól haza, s láttam a Luxemburg parkot, meg a tavat ami mellettem van, s már egyik sincs befagyva, kis jégdarabokból lehet már csak emlékezni arra, hogy egy hete még vastag jég volt rajta. Jó annyira nem vastag mint egyes belgák vagy turisztok gondolták, mert itt a kis tóra legalább háromszor hallottam hogy hívták a tűzoltókat hogy kihalásszanak egy egy marhát, az elején még mindenki levonult tunkolni (én a páholyból nézhettem volna az ablakomból ha érdekelt volna),a  végére már szinte unalomba fulladtak ezek a mentőakciók. Szóval hiába a tábla, ami egyébként egész évben kinn van... amikor most lett volna értelme akkor se hatotta meg őket:)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Most az elmúlt hetekben kifejezetten sok volt a meló, s elég stresszes is, ezen majd dolgozni kell, hogy kevésbé vegyem komolyan:)

Valószínüleg azért belejátszik az is, hogy már nagyon itt a tél vége, s ilyenkor mindig jobban érzem, hogy szükségem lenne napfényre, jó élményekre stb stb. így nagyon várom már a síelést a jövő héten, igaz csak egy hétvége lesz, de tavaly ugye a műtét miatt kimaradt, így már jó rég voltam a hegyekben:)

MALÉV kiesésével a hétvégén most nem tudtam hazamenni, de elvileg jövő héten indul a ryanair is, így talán még könnnyebb lesz az összeköttetés Pest és Brüsszel közt:)

Majd összeírom az idén tavaszi "látogatási rendet is" a leghamarabb Noi jön vizitálni március 15én!

Ennyi mára:) Igyekszem a következő bejegyzést kisebb kihagyással megtenni!

Szerző: ZsigaBrusszel  2012.02.18. 18:53 Szólj hozzá!

Most kicsit kevesebbet írtam, ennek az oka, hogy szép lassan kezd beállni a rendes életvitel itt, s nem történnek annyira nagy események, vagyis az események inkább kezdenek megszokottá válni, így nehezebb miről beszámolni:)

A melót kezdem megszokni, továbbra is elég sok van, de már kevésbé fáradok például el attól, hogy angolul van minden, nyilván ehhez is idő kellett. Ami még nagyon fura, hogy ha nem Zsuzsival vagy valaki másik magyar kollégával találkozok munkán kívül akkor az ugye angolul zajlik, s néha rá kell jönni, hogy egy csomó tök alapvető háztartási dolognak, ételösszetevőnek stb tb nem tudom az angol nevét, mert sose használtam, szóval azért más angolul barátságokat kötni stb, mert a sima dolgkon ugyan már totál nem gondolkodok, hanem csak mondom, de azért sokszor van szó amit nem tudok, vagy épp a másik nem tud, s akkor szép körülírós dolgokba kezdünk:)

Szerencsére a kecó mellett van egy sportklubb így elkezdtem spinningelni járni, illetve a Bizottságnál ebédszünetben vagy munka után van bikam is, ami ugyan nem a hivatalos bikram, mert csak 60 perc (a fekvő gyakorlatokból csak 1 sorozat van) és nem tudnak fúteni, de így is jól esik. Szeretnék visszaállni erre az otthon megszokott heti 2 3 sport rendszerességre, mert egyrészt jólesik, másrészt azért itt a sültkrumpli és sör hazájában muszáj mozognom, ha nem szeretnék újra bálna formátumot ölteni:)

A kecó továbbra is nagyon tetszik, bár vicces itt az a rendszer hogy az utolsó villanykörtét is a főbérlő illetve az általa megbízott cég cseréli ki, hát hozzám másfél hete nem sikerült idetalálniuk:)))Na mindegy azért várom őket rendesen:)))

Ahogy elnézem egy hónap és megyek haza majdnem két hétre, tök jó, bár itt még olyan szép idő van, hogy semmi karácsonyi hangulatom nincs:))) Az elkövetkező hétvgék meg mind programdúsnak ígérkeznek:))))) Anyu, Juda, Kriszti, Tomi és egy római kiruccanás is kilátásban van!

 

Szerző: ZsigaBrusszel  2011.11.22. 11:17 Szólj hozzá!

Hát tegnap lett két hónapja hogy kinn vagyok, furcsa mert egyrészt nagyon gyorsan elrepült, másrészt viszont annyi minden történt velem ez alatt az idő alatt, mint otthon kb. fél év alatt, ha egy nyugisabb időszakot nézünk:)

A múlt hét az Eszterek hete volt, vasárnap estétől keddig Seszti, keddtől péntekig Ranyák Eszti, s a hétvégén meg húgom Eszti vendégeskedett nálam. Emiatt is nagyon örülök, hogy megvan a kecó, mert így ott tudtam őket elszállásolni, ami sokkal jobb, mintha valami más megoldást kellett volna találnom, mert így este legalább tudtunk dumálni. Mondjuk ennyi sört egy héten már rég ittam mint a múlt héten, mert mindenkivel volt sörözés, Ranyák Esztivel koncerttel kombinálva is, szóval eseménydús volt mindenképp.

Az élvezetek fokozásaként múlt héten volt a három napos integrálós tréningem is, a tipikusan agymosós Mackey bácsi (South Park) klónnal, everything is relative. ühhhümmm, hu azért elég gyilkos volt...

Hétfőn túlestem itteni pályafutásom első prezentációján, mostmár beindult nagyon a munka úgy érzem!

Ma elindítottam reggel a regisztrációt a helyi önkormányzatnál, elvileg egy hónap és lesz belga személyim meg lakcímkártyám:)

Most a hét kicsit csendesebb, szerdán megyek valami Queen előadásra, amit a helyi Bizottsági bónusz brigád ajánlott, majd meglátjuk milyen lesz.

Tegnap egy új spinningtanárt próbáltam ki, elég gyilkos órája volt, ma kipróbálom a 60 perces nem fűtöt bizottsági bikramot, mondjuk már e kettő tulajdonsága nem teszi túlságosan vonzóvá de adjunk neki egy esélyt..

 

Szerző: ZsigaBrusszel  2011.11.15. 13:45 Szólj hozzá!

Hu ez a ma reggel egy igazi őszi hangulat itt Brüsszelben, kissé másnaposan tolom a kávét, kinn még párás a levegő de már erőlködik a nap, s a fák itt a Gutenberg és a Marie Louise téren baromi jó őszi színekben pompáznak.

Na nagyon költői lettem, de azt kell mondjam tényleg szép az ősz itt. Tegnap annyira jó idő volt, hogy a vásárlásból hazajövet ki tudtam ülni a teraszra és egy pólóban olvastam egy fél órát, szuper volt, mintha nem is november lenne.

Apropó vásárlás, tegnap bejártam 3 boltot mert itt nem lehet terítőt kapni, durva de igaz. Sehol nem találtam, s este mondta Zsuzsi hogy az IKEAban se látott. Ilyen tányéralátétek vannak meg elég randa viaszosvásznak de ennyi, fura, na nem mintha enélkül nem tudnék élni csak úgy megszokta az ember már.

A kecót jól belaktam már, tegnap megvoltak az első vendégeim is. Zsuzsi és a barátja jöttek át, bepálinkáztunk, boroztunk aztán nekivágtunk a belga éjszakának. Valami elég alter helyen kötöttünk ki a Saint Katharinnél, kicsit hasonlít az Instantra. Madame Mustache a neve, és elvileg freakshowk is vannak ott, amiről nem tudtuk meg hogy mi mert tegnap nem volt:) Szerintem ezt majd Judáékkal vagy Krisztiékkel felfedezzük, nekik bejönne az tuti.

Azt ismét megállapíthatom, hogy összevissza inni mindent hülyeség:) Hazafele megpróbáltunk bringát kölcsönözni a velo rendszerből de szerencsére nem fogadta el a bankkártyánkat:) Nem lett volna vicces bringázni szerintem:))

Így inkább hazasétáltam, végülis 25 perc alatt itthon voltam, s nem olyan szörnyű dolog átvágni a grand placeon még hajnalban sem:)
 

Most meg jön az Eszterek hete, Seszti ma érkezik késő este, aztán keddig marad, és melegváltásban jön is Ranyák Eszti, aki pénteken adja át a stafétabotot húgom Eszternek:)

Ráadásul a héten hétfőn lesz egy nagy konferenciánk is, aztán keddtől csütörtökig egy tréningen fogok ülni. Na sebaj, jó lesz!

Szerző: ZsigaBrusszel  2011.11.06. 11:00 4 komment

Na ma reggel már az új lakásomból írok:))

Tegnap átköltöztem, hu jól elfáradtam bele. Alaposan kihasználtam a helyi BKV (STIB) által nyújtott szolgáltatásokat:)

Végülis két nagy bőröndnyi és néhány kisebb táskányi cuccom van már most, na ehhez még a török részen tegnap vásároltam jópár szatyornyi cuccot, bár ezek nagy része fogyóárú (tisztitószer, mosópor, gyertya stb.)

Apropó törökök, tegnap ugye elvileg szünnap volt, hát itt ők rá se bagóztak, így minden nyitva volt.

Pont ez tetszik a környékben:  http://maps.google.com/maps/place?ftid=0x47c3c3618a05f3b7:0x26ac7c44022e63ba&q=Square+Gutenberg+21,+Brussels,+Belgique&hl=hu&ved=0CAwQ-gswAA&sa=X&ei=zOqwTsbfKonOjgeVzPDNAg

Maga a tér ahol lakok elegáns, az ablakomból látom a tavat ami hasonlít a feneketlen tóhoz csak van egy bazi nagy szökőkút a közepén meg művízesések az oldalán. Rengeteg szép szecessziós épület van a környéken. Viszont csak 2 sarkot kell mennem hogy a török negyedben legyek a város legolcsóbb zöldség gyümölcs boltjaival, sajnos nagyon finom kebabos helyekkel, s egy sportklub is itt van egy sarokra:)

Na meg a másik nagy poén, hogy van teraszom:))))))))és összesen 4 nagy ablakom van szóval a víg utca után maga a fényár ez a lakás, tényleg hihetetlen világos, nem vámpíroknak való vidék:)))

http://www.irismonument.be/fr.Bruxelles_Extension_Est.Square_Gutenberg.21.html

A bal oldali az enyém a második emeleten a barna ablakokkal.

Az első este tök fura volt, de az ágy kényelmes.

Ma IKEAba megyek főleg huzatért, evőeszközért meg ilyesmikért.

No és akkor néhány kép még kipakolás előttről és utánról (végre helyére került a képkeret, és a Soerii és Poolek kalapács is.))

Szerző: ZsigaBrusszel  2011.11.02. 08:14 2 komment

Hu jó rég nem írtam, elnézést mindenkitől:)

De elég zsúfoltak voltak a napok. A meló nagyon beindult, most már tényleg sok a feladat, egyrészt az egyedi panaszok, másrészt az irányelvmódosítás kodifikálása (a dokis részt én csináltam meg, kíváncsi vagyok mennyire cincálják majd szét:), egy konferencia szervezése stb.

A délutánok meg főleg lakásnézéssel teltek, hu hát a mai volt a legviccesebb, a padló enyhén szólva lejtett, de úgy hogy tényleg nem valami pohárteszttel lehetett volna észrevenni csak:) Erre a főbérlő, oh neki ez még fel se tűnt, meg hát ez egy régi ház, van hogy mozog, háháhá:) 

Azt azért megállapíthatjuk, hogy itt jóval szarabb ingatlanokat lehet csak kivenni, jóval drágábban mint otthon. A hétvégén láttam néhány nem rosszat, de sajnos amelyik tetszett földszinti lett volna, s olyanba nem szívesen költözök. Mindegy veszve még semmi nincs, rajta vagyok az ügyön.

A hétvégén Tomi volt itt, s megmutattam neki Brüsszelt, meg voltunk Ghentben is, nagyon klassz idő volt, sokat mászkáltunk, szóval jól telt. Vasárnap voltunk a volt vágóhídon megtartott vásáron, nagyon érdekes volt, tiszta marokkó. Iszonyat finom sajtokat és olajbogyókat vettünk, sajnos már nincs belőlük....:)

Nos röviden ennyi történt, a hétfő kedd kicsit párásabb esősebb volt, de ma délutánra megint sütött a nap, egyelőre egyáltalán nem panaszkodhatok az időre.

Hazafele jó nagyot kerülhettem, mert a Tanácsülés miatt megint le van zárva a Schuman környéke, s nem lehetett haladni, remélem hamar megegyeznek.

Rendeltem magamnak egy új tükörreflexest (canon 550d) elvileg vagy a héten vagy jövő héten kiviszik, s Seszti akkor ki tudja hozni nekem jövő vasárnap.

Szerző: ZsigaBrusszel  2011.10.26. 16:29 Szólj hozzá!

Hu kicsit elmaradtam az írással, mert elég sűrű volt a hét és a hétvége.

Bent beindult a szekér, megnyertem egy kisebb projektet, annak kapcsán kell csomó egyeztetésen részt vennem, egyelőre kicsit kaotikusnak tűnik a dolog, de majd csak lesz valahogy. Pénteken volt az első olyan koordinátoros ülés, ahol már a Bizottság sorba kellett kiülnöm, fura volt:)Átültem a másik oldalra.

A szerdai nagy sikerű paprikáscsirke főzőcskézés után a csütörtök egész nyugis volt, lakásokat néztem, meg pénteken is egyet, ami még az is lehet hogy tetszik, de meg kellene néznem mégegyszer. Az a baj, hogy ma meg voltam egy jóval drágábban ami nagyon nagyon tetszett, de majdnem 300 euró a kettő között a különbség.

A többi amit néztem kritikán aluli volt....Alkesz házinéni lakik alattam stb:)

Szóval a kecókeresés közben felfedeztem hogy a Place Jourdanon Oktoberfest van, így ott voltam szombat este. Jajj durván be sikerült csiccsenni, 1 literes ugye eleve a sör, s szerintem valami erősebb is volt (HB), de kettőtől majdnem fejreálltam. Nagyon vicces volt egyébként, rengetegen népviseletben, borzasztó germn sramlizene, de volt az egésznek mégis valami hangulata, nekem nagyon nagyon bejött, persze az tuti hogy kellett hozzá inni:)

Napközben még sétálni voltam Woluve Parkban, és a cinquentaireben, egész szép idő volt egész hétvégén, még most is süt a nap, de mivel tiszta az idő, éjszaka 4 5 fokig visszahűlt, a nagy októberfesztezésben sikerült is egy szoftosabb torokgyulát összeszednem de majd kúrálom magamat:)))

Köszönöm a megemlékezést rólam Soerii és Poolek kapcsán tegnap:)))

Tomi már jön is jövő hétvégén, durva hogy megy az idő.

Ma meg a Midinél voltam piacozni, remek ananászokat vettem, szőlőt meg olajbogyót, szóval indulhat a gyümölcs nap!

És végre sikerült feltöltenem a bérletemet, mert az automatáknál nem fogadják el a Mastercardot csak a Maestrot, amire még nem érkezett meg a fizum, s a papírpénzt se fogadta el, így péntek óta jegyeket kellett vennem nagy bosszúságomra, de a Midin nyitva volt a Kiosk, s el tudtam intézni végre:))))

 

Szerző: ZsigaBrusszel  2011.10.16. 18:15 1 komment

 No eddig amikről tudok októbertől:

- én hazamegyek: október 7-9

- Tomi: október 20-23

- mindenszentekre: nem megyek haza mert koltozok egy masik helyre

- nov 6-8: Seszti?????

- november 8-10: Ranyák Eszti

- november 10-13: Eszti

- november 25-27: anyu

- december 9-12: Juda, Tomi: Brusszel visit es párizsi kiruccanás

- december 14-18: Kriszti (megvettem a koncertjegyet:)))

- dec 23-jan 2: en otthon

Kollégáknak a januárt javaslom, akkor azt mondják áltlaában normális az idő, bár itt sose tudni:)))

Szerző: ZsigaBrusszel  2011.10.16. 10:34 2 komment

Hát a hétvégét követően nagy mértékben javult az életszínvonalam itt kinn:)

Egyrészt végre a munkahelyen is QWERTY billentyűzete pötyöghetek, amit nem is gondoltam volna hogy ilyen kéjes öröm lehet az AZERTY után:)

Másrészt bevittem az EEKHs bögrét ami pont befér a kávégép alá, szóval alakul a helyzet.

Ha minden igaz akkor szerdán el is fogok jutni a francia beszélgetős nyelvtanulásra ebédszünetben, s jövő héten pedig szintfelmérőt kell majd írnom hogy csatlakozhassak a februártól induló tanfolyamokhoz.

Csütörtökön pedig egy angol ismerőssel koncertjegyet megyek vadászni novemberre és decemberre is, s a naptár pedig tovább telik mert Kriszti jön még dec 14-18 között, így nagyon valószínü hogy nem jövök már haza Karácsonyig majd, bár lehet hogy lesz olyan pont amikor ezt nem így gondolom s veszek egy jegzet egy szabad hétvégére.:)))

 

 

Szerző: ZsigaBrusszel  2011.10.12. 09:29 1 komment

 

Szerző: ZsigaBrusszel  2011.10.09. 22:06 2 komment

Rendben megérkeztem, a hétvég  szuper volt, de rohanós:)

 

Képek majd hamarost!! 

Szerző: ZsigaBrusszel  2011.10.09. 20:09 Szólj hozzá!

Na holnap már otthon leszek jó ilyenkor még nem, de késő este igen:)

Valószínű egyből munkából megyek majd este a reptérre, aztán anyu hazarepít a Víg utcába.

Bár az idő elromlik amint láttam de ez nem szegi a kedvemet:)))

Ja és holnap még egy vicces esemény várható, Sesztivel ebédelünk csak mintha az EEKHban lennénk:)))

A hét amúgy nagyon gyorsan elment de továbbra is azt mondom hogy alig van valamire idő a munka után, ezt valahogy majd ügyesen ki kell okoskodni a jövőben!

Megvettem a kötelező goffri és csokiköröket, kb csak ez lesz a kisbőröndömben majd lesnek az átvilágításnál:)))
 

Na remélem hamarost szóban folyt köv:))

 

 

Szerző: ZsigaBrusszel  2011.10.06. 19:41 Szólj hozzá!

 

Szerző: ZsigaBrusszel  2011.10.02. 21:26 1 komment

 Hát ez a hétvége igen mozgalmas volt, mind programok szempontjából mind a hangulatomat tekintve, egy valami volt csak állandó, a jó idő.

El se hittem volna hogy még az idén eljutok a tengerhez, s nemhogy eljutok de meg is fürdök benne, na és nem valami Mediterrán szépséges helyen hanem itt Belgiumban az Északi tengerben, na de ne szaladjunk ennyire előre:)

Szóval a hét igen kemény volt, szabályosan KO lettem péntekre, iszonyat sok munka volt, nagyon sok mindent, mindenkit kellett megismernem. Így pénteken egy kollégával kicsit kirúgtunk a hámból, vacsoráztunk egyet meg mulattunk utána, vagyis hát a mulatás az itt kb kocsmázást jelent első blikkre, de vicces volt sokféle nemzettel ittunk együtt.

Itt a fény helyett a szénsavmentes vodka szirup kombináció a menő, nekem sikerült a bountyt megkóstolnom, kb azóta is ragad a szám:) A rosé eddig mindenhol szar, na de még nem adom fel. Sörökből eddig nálam a deliriumos lórugásos sör az Ambré vezet, meg persze a Kriek.

Szombat délelőtt egy pikniken voltam. Délután meg a városban felmentem a Bruckere melletti parkoló tetejére, sokan nézték a naplementét, itt kicsit rám is tört a bakker mit keresek én itt miért nem otthon vagyok a saját közegemmel.... Ugyhogy a szombat este kicsit befordulós volt emiatt, de beszélgettem Tomival msnen, aztán visszazökkentem.

A mai nap meg egyszerűen csúcsszuper volt, sose hittem volna hogy októberben az északi tengerben fogok fürdeni de megtörtént:)))

Az odaút kicsit szopóka volt, mert kb mindenki a tengerre akart lemenni a jó időt kihasználva, s már a centralnál durva tömeg volt, a Midin még próbáltak páran felnyomulni, szóval durva balatoni hétvége feeling volt, bömbölő gyerekkel, mindenkivel pajtizó és helyet tarháló mammerrel, szóval a szokásos MÁV arcok:) És késett is odafele vagy 25 percet.

Mindegy megérte így is lemenni!!! Szuper volt.

A hétvége másik vívmánya hogy decemberre Judáékkal megvettem a Thalys jegyet, hármunknak 182 euroért return, szóval Hajrá Párizs, jövünk:))))

Szerző: ZsigaBrusszel  2011.10.02. 20:58 Szólj hozzá!

Hu jó későn értem ma haza de mégiscsak illik írnom, ma vagyok ugyanis kinn két hete, fura mert sokkal többnek tűnik valószínüleg mert annyi minden történt ebben a két hétben mint máskor hónapok alatt.

 

A közeget egyre kevésbé érzem idegennek, bár ebben nagyon sokat közrejátszik hogy gyakorlatilag ebben a két hétben még nem áztam egyszer se el, s az utóbbi napokban nagyon szép idő is van itt, kifejezetten kellemes.

Ma szolidabb kocsmázáson voltam, negyed 12 fele jöttem haza, de még mindig 16 fok volt, na ezt már szeretem:))

A meló is jóe gyelőre, ma kiment az első EP parlamenti írásbeli kérdésre az általam írt válasz, mondjuk jól átírták az első verziómat de nem bánom ebből sokat tanulok, vicces otthon én javítottam irományokat, itt az enyémet javítják, több szempontból is rablóból pandúr szitu:)

Ami viszont nehéz itt, hogy meló után szinte már semmit nem lehet intézni. Még pénteken lemerült a lépésszámlálóm s nem tudtam bele elemet venni, és még mindig nincs QWERTY billentyűzetem benn szóval szombaton bevásárlást tartok. Vasárnap ha marad a jó idő lehet kimegyek a tengerhez meglátom.

Szerző: ZsigaBrusszel  2011.09.28. 23:37 Szólj hozzá!

 

Szerző: ZsigaBrusszel  2011.09.25. 21:51 1 komment

Igen jól olvastátok, a hétvégén tényleg nyár volt:)) Hát ki is használtuk alaposan.

A szombatot komoly EU dolgozó módjára vidámparkozással töltöttük: hullámvasútak (láblógatós is), vadvizi valami, szuper volt, nyitástól zárásig voltunk, sajnos rajtunk kívül sokan mások is, de mindenképp megérte.

Este visszajöttünk Brüsszelbe, s a főtéren volt nagy buláj, koncert sörözés, tiszta jó hangulat volt.

A jó idő máig kitartott, szuper meleg volt, pólós idő. A kollégáim így is készültek a hétvégére, hogy NYÁR lesz, mert az idei nyár itt minősíthetetlen volt állítólag.

A Bizottság szervezett az újaknak egy Sétáljunk közösen eseményt, ezen voltam délután. Egy idegenvezető terelgetett minket végig a városon, elég sokfele jártunk, volt új is, a Bruckerénél fel lehet menni az egyik parkolóház tetejére, onnan be lehet látni a várost, látszott az Atomium is, ma láttam így először mióta kinn vagyok. Utána egész a csatornáig elmentünk, s ittunk egy sört közösen. Utána visszasétáltam a Maelbekig, mert a metrót javították, így nem járt és hazabuszotam.

Az egész hétvége egyetlen negatívuma (azon kívül hogy baromira gyorsan elment) a belga tömegközlekedés volt. Szerintem megbuggyantak a melegben mert összevissza jártak a járatok:)))

Na mindegy egyelőre minél többet látok Brüsszelből, annál inkább tetszik, ez tényleg nem csak egy betonváros mint amilyennek a kiküldetések alatt láttam. Remélem a tendencia így is marad:))

Szerző: ZsigaBrusszel  2011.09.25. 21:45 2 komment

Hu túl vagyok a harmadik úgymond rendes munkanapon, s azt kell mondjam egyelőre tetszik a dolog.

Tegnap és ma már konkrét feladatokat is kaptam, panaszok kapcsán indult eljárást, néhány cikk kodifikálását, felkészítőt és összefoglalót kell csinálnom, bedobtak a mélyvízbe. A főnök mondta is hogy hát ez általában nem így van de sorry most marha kevés embere van, szóval hajrá, ja és hozzá tette hogy ne várjam hogy megtalál a feladat, hanem keressem, na eddig azért meg is találtak.

Ma volt az első meetingem, kicsit mint a minisztériumosok, csak még nem ismerem az erőviszonyokat.

Szóval eddig úgy tűnik kicsit kombinálva az EEKHs meló és a minisztériumos ami a feladatom lesz, de jó sok EU jogszabályhely kutatással stb.

Estére mindig totál hulla lettem, 7 fél 8 körül van menekülés, akkor rohanás a carefourba ami 8ig nyitva van szerencsére, aztán haza:) 

Már várom a wikkendet, de egyelőre lelkes vagyok, mégha ma a kukás sztrájk miatt reggel nem is ment a metrón a kijelző hogy mikor jön a köv vonat:) Eddig ez volt a legnagyobb fennakadás:)))

Az egyetlen ami fura, hogy minden szörnyen szürke és zöld, de majd nyilván megszokom.

 

Szerző: ZsigaBrusszel  2011.09.22. 20:26 2 komment

No ennek is nekifutottuk, s túl vagyunk rajta, ez mindig nehéz szerintem az embernek, bár túl sok ilyenem még nem volt "rendes" munkahelyeken (a szuperszonik diákmunkákat nem számítva): bnt, EEKH, SZMM a második EEKH már nem volt para mert tudtam kikkel dolgozok és mit:)

Na itt ma egyiket sem még, reggel beértem, rövid eligazítás a főnökömtől mert ma volt a Zöldkönyves határidő, így egész nap jobbra balra hívták, aztán körbevezettek, kb 20an vagyunk a Főosztályon, ebből szerencsére már jópár embert ismertem, aztán elkezdtem áthordani a megörökölt aktákat, egy kettőbe belenéztem, de inkább beszéltem két kollégával, hogy hogyan mennek itt a dolgok.
 

Mindenki nagyon segítőkész volt, de látszik hogy olyan időszakban sikerült érkeznem, ami elég feszített az irányelvfelülvizsgálat miatt, így mindenki kellőképp feszült volt.

Délután pedig IT képzésen ültem azért, hogy majd elektronikusan jelentkezhessek a specifikus IT képzésekre:) Na jó ez nem igaz, nagyon hasznos volt, jó rendszereik vannak első ránézésre, csak még az hiányzik hogy nem látom azt a munkafolyamatot amit otthon már ismertem, meg főleg a Ketből fakad. De nyilván egy két hét és jobban képben leszek, azért ma rendesen elfáradtam. Fura viszont mert az ha hallgatom az angolt már fel se tűnik, hogy nem magyarul van, a nap végére a beszédnél már kell figyelnem, de egyébként nincs gond.

Viszont hogy emiatt a flexitime miatt kinek hogy van a munkaideje még nem látom át, de az tuti hogy az elsők között érkeztem háromnegyed9kor, s az elsők között is távoztam fél 7 felé.

Na majd meglátjuk, de izgalmas mindenesetre.
 

A házba beköltözött egy angol leányzó, jófej voltam segítettem felhozni a bőröndjét, cserébe meghívott egy sörre, jól is fog esni kicsit kiszellőztetni a fejem:)

Szerző: ZsigaBrusszel  2011.09.20. 19:34 3 komment

Igen igen, kicsit felborult a rendszer annak köszönhetően, hogy a fő metróvonalon valami felújítás volt, ahol kicsit elnéztek valamit, mert ebédszünetben azt vettük észre hogy irtó büdös van, aztán jöttek a tűzoltók is, s az összes környező épületben kikapcsolták az elektromosságot, így abban is, ahogy a tréningük volt.

Nekem ez a mai tréning egyébként is kicsit erőltetett volt, kiscsoportos csapatmunkák különféle témákról, hogy segítsék a beilleszkedést, jó nem volt rossz, de olyan nagyon hasznos sem.

Mivel a tréningünk így fél4 körül félbeszakadt, elsétáltunk a jövendő munkahelyünkhöz. Vicces volt, aki látta már a Rue de la Loit, az tudja hogy általában milyen, most ehhez képest az áramszünet miatt még nagyobb káosz volt, két turistabusz összeütközött, enyhe katasztrófafilmes feeling.

No de a lényeg, hogy így már ma tudtunk beszélni a HResünkkel, aki fel is vitt a jövendő irodáinkhoz, már ültem is a székemben, bekapcsoltam a gépet stb. A kollégák ugyan csapatépítésen voltak, de a nevem már ki van írva az ajtóra, meg egy tök kedves tábla fogadott magyarul: Üdvözlünk András. Hát asszem ma esett le, hogy innentől élesben megy a "játék"!Azaz indul holnap...

Szerző: ZsigaBrusszel  2011.09.19. 20:27 1 komment

Ma autómentes nap volt Brüsszelben, ami itt tényleg komoly. Egyetlen kocsi sem járhatott ma a buszokat és taxikat leszámítva, különben valami 300 euro körüli büntetésre számíthatnak, durva, kicsit másként kezelik mint nálunk.

Annak ellenére hogy baromi hideg és esős idő volt (12 fok) rengetegen bringáztak és járkáltak az utcán szóval jó hangulat volt.

Délelőtt meg voltam jógázni megint, egész kevesen voltak, nem volt szerintem ma túl meleg de nem volt rossz azért, bár a studió még mindig nem lopta be magát annyira a szívembe.

 

Szerző: ZsigaBrusszel  2011.09.18. 21:35 1 komment

Reggel felébredtem, elmentem kipróbálni a helyi bikram studiót (mégegyszer köszi Eszti Gábor a meglepit:))), kicsit kalandosan indult mert elvileg egy villamossal el lehetne oda menni (a villamos kb 15 perc sétára áll meg tőlem), így reggel úgy döntöttem a 11es jógát tuti elérem, ha elindulok 9:30kor. Nekiindultam, át a nagy parkon keresztül (pár kép a parkról és a környékről:)))ami mellettünk van, tök idili meg minden bár meglehetősen hűvös volt egész nap kb 15 fok maximum, de meglepően kellemes.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Meg is találtam a villamost, de csak 20 percenként járt, így a másik irányba indultam, aztán átszálltam, mindegy a lényeg hogy alaposan megismerkedtem a STIB (belga bkv) járgányaival, s a hétvégén úgy tűnik tényleg az egyetlen használható dolog a metró, a többi mind igen igen ritkán jár.
 
Becsekkoltam a jógára, aztán jött az első meglepi, nincsenek zárható szekrények, be kell vinni a cuccot a terembe?Hu elég furi megoldás. Az óra klassz volt, bár a studió kicsit lepukkantabb "mint a miénk". A tanár olyan volt, mint az a FRAU vendégtanár aki volt egyszer a BJKban is, s aki nekem nagyon bejött, de JUda nem szeretné:)) Megpróbálok holnap is elmenni, jól esett, csak kicsit tényleg messze van meg nem is olcsó.
 
Tegnap ugye megtudtuk hogy október 25én utalnak majd először, szóval addig kicsit össze kell húzni majd a nadrágszíjat.
 
Utána a Rue Neuvre mentem, először vettem magamnak egy hajszárítót a marha hideg reggelekre tekintettel:)))Aztán találkoztam Zsuzsával (az új kolléganővel), aki vett magának egy bringát a St. Katerin környékén, aztán végigjártuk a helyi brocanteot (bolhapiacot), kb néhány olyan cucc is volt, ami még a pecsa bolhapiac rosszabb napjaiban sem került a standokra, de voltak vicces dolgok is!Az tuti hogy ezek a belgák semmit nem dobnak ki:)))
 
Utána Lidliben lőttünk joghurtot, aztán egy bolgár barátnője csatlakozott hozzánk, kávéztunk egyet, közben spontán felvonultak a Gillesek, vicces kb 50 éves férfiak, féligmeddig quasimodo transzvesztitának öltözve dobálnak narancsokat miközben rezesbanda nyomja az ütemet:))))
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Aztán még lőttem magamnak egy új nadrágot, hazafele meg bevásároltam kajából, vettem csomó gyümölcsöt, édesítőszert, magnéziumot stb stb, szóval kezdek kicsit berendezkedni úgy érzem, mármint néhány elemet átmenteni az otthoni életvitelből:)
Szerző: ZsigaBrusszel  2011.09.17. 20:30 Szólj hozzá!

No azt követően hogy tegnap már belga számlatulajdonos is lettem (na nem ám bankkártyatulaj is, az itt 10 nap, ja és valami számológépnek kinéző kütyübe kell majd dugogatni ha netbankolni akarok otthon, már előre élvezem ahogy ezt a francia leírást le fogom fordítani:)) ma megvolt a welcome session első napja, mondhatni 8 óra tömény információ.

Amin meglepődtem reggel, hogy meglehetősen sokan voltunk, akik most kezdtünk ahhoz képest hogy két hetente van "indulás". Persze nem mindenki nemzeti szakértőként (END a francia neve, vicces..) jött, hanem "rendes" közkatonaként is sokan, de voltunk szerintem vagy 50en legalább.

Találkoztam a külügyes leányzóval aki az IMI részlegre jött, nagyon szimpi volt.

Ebédszünetben megcsináltattuk a belépőkártyánkat, ott helyben csináltak fotót is, remek remek lett:)

Na a badge büszke birtokosaként meg is ebédeltünk az egyik EUs menzán, hát azt kell mondjam nem egy EÜM menza szinvonal:) Rengeteg saláta, grillhúsok, vegakaja, hal stb. Jó az árak az otthoninál magasabbak, de az itteni árakhoz viszonyítva versenyképesek abszolút.

Délután újabb infoáradat (szakszervezeti lehetőségektől, biztonságon át a környezetvédelemig). A nap végére sikeresen összekavartak minket azzal, hogy hogyan is kell beregisztrálnunk az önkormányzatnál, illetve hogy most kell e az OEP kártya mellé az E101es is, vagy sem, illetve kell e az E106is, kissé zavaros a dolog:)

Egyébként azt kell mondjam, ha az ember igényli itt az élet minden aspektusát megszervezik neki (szociális programoktól egész odáig, hogy a kiköltöző párnak tartanak álláskeresési tanfolyamot), és mindent online: emlékszem az EEKHban sokan nyafogtak az új szoftverek miatt, na itt minden online megy: szabiigénylés, továbbképzésre jelentkezés, jelenléti ív stb stb.

Kb 5 körül végeztünk, aztán egész klassz idő volt, így sétáltam egyet, leszakadt egy gombom még tegnap, s persze a varrókészletemet otthonfelejtettem, így Esztinél tett látogatásomnak hála tudtam, h az ICA környéki török negyedben a helyem, vettem csodás családi varrókészletet, ha netán hímezni lenne kedvem üres óráimban:) Ja és bónuszként vettem két ananászt a környéken, amelyikből az egyiket be is toltam most vacsorának a blogírás közben:)))

Ma itt vannak a szállásadónő unokái is, de viccesek, remélem reggel nem fognak hajnalok hajnalán kurjongatni. Holnap ha söszejön kipróbálom az itteni jógát, aztán lehet elmegyek a külügyes kolléganővel egy bringa börzére, mert ő akar venni, én max majd tavasszal.

Szerző: ZsigaBrusszel  2011.09.16. 19:35 6 komment

Szerző: ZsigaBrusszel  2011.09.14. 21:54 3 komment

süti beállítások módosítása